Tükör és szirmok

Október 15. A Falusi Nők Világnapja.
Tegnap, mint falusi nő, a munkahelyi tisztújító közgyűlés miatt nem jutottam a blogom közelébe. Pedig ez a nap, ez a téma – engem igazán megérint.

Ma már sokan úgy mondják: „falusi”, mintha az valami kevesebb lenne.
Mintha a falusi lét nem ugyanannak a világnak a része lenne, csak egy elmaradtabb, porosabb szeglete.
Pedig mi, falusi nők, nem maradtunk le semmiről – csak mást tartunk fontosnak.

Mi nem az órát nézzük, hanem az eget.
Nem a kávézók teraszán beszélgetünk, hanem a sparhelt mellett.
Nem külföldi tanácsadók inspirálnak, hanem a mindennapi túlélés, az egymásra figyelés, az élet realitása.

A falusi nő nem trendi, hanem tartós.
Nem posztolja, hogy dolgozik, hanem teszi.
Nem vár tapsot, de ha kell, ő tartja a hátán a házat, a gyereket, a családot, a közösséget – és még a világot is, ha kell.

Falusi nőnek lenni nem hátrány, hanem hivatás.
Olyan, amit nem lehet tanulni, csak élni.
Naponta újrakezdeni. És este úgy lefeküdni, hogy tudod: ma is volt értelme.

Én nem találnám a helyem a városban.
Kell a kert illata, a madarak csicsergése.
De még a vasárnapi fűnyíró hangja nélkül is furcsa lenne az élet.

Van valami éltető erő a falusi létben, ami magában hordozza a szabadság illatát.
A csend mögött ott a szív dobbanása, a poros útban ott a történelem, és minden új napban ott a lehetőség, hogy újra elültess valamit – magadban, a kertben, vagy épp mások lelkében.

A falusi nő nem menekül a világtól, hanem a világot viszi magával – csak csendesebben.
És ez a csend az, amiből erő, kitartás és szeretet születik.

Én büszke vagyok falusi életemre.