Tükör és szirmok

Annyi minden történt, mióta utoljára beszéltünk. Nem is tudom, hol kezdjem…

Megérkezett Nimi. ❤️
Tudod, az a baba, akire annyira vártunk. Már itthon van, már a családunk része. És képzeld, Dubi Nimród Zsigmond lett a neve. Dubi. A Te neved. ❤️
Ha látnád… Gyönyörű. Már mosolyog, figyel, ismerkedik velünk és a világgal. Néha nézem, és arra gondolok, mennyire szeretnéd. Mennyire büszkén mondanád, hogy ő is Dubi. A kis terrorista, ahogy mosolyog, azonnal levenne a lábadról!

Én közben ötvenéves lettem.
Igen, Apu. Ötven. 🤣
Ne röhögj! Én sem értem, hogyan történt. Nem csináltam belőle nagy felhajtást, tudod, hogy nem szeretem. De azért furcsa volt. Valahogy azt hittem, az ötvenedik születésnapomon még itt leszel.

És ha ez még nem lett volna elég, tavasszal sikerült akkorát alakítanom, hogy megműtötték a térdemet. Hónapokig mankó, fekvés, aztán tanultam újra normálisan járni. Lassan, kínlódva, néha rohadt mérgesen. Most már megyek, úgy ahogy, dolgozom, teszem a dolgom. Biztos kaptam volna Tőled érte, hogy mit szerencsétlenkedtem össze.

Az egyesület is megy tovább. Dolgozom, intézkedem, mérgelődöm, ahogy mindig. Józsi is ugyanaz a Józsi.

Virág is Virág. Anyura haragszik. Miattad. Nem hoz Téged, ezért bántja. Fogalmam sincs, mit tehetnék.

Gábor horvátoknál nyaralt, életében először, felnőttként Kleóval.
Van, ami változik, és van, ami mintha soha nem változna.

Volt nevetés is bőven ebben az évben, Apu. Tényleg volt.
Voltak jó napok. Hülyéskedések. Veszekedések. Tervek. Munka. Fáradtság. Öröm. Csalódás. Olyan hétköznapi napok, amikor reggel felkel az ember, este lefekszik, és eszébe sem jut, hogy közben telik az élet.

Annyi minden történt egyetlen év alatt.

És tudod, mi az egészben a legrosszabb?

Hogy miközben ezt most sorolom Neked, egy pillanatra majdnem olyan, mintha tényleg csak mesélnék.
Mintha valahol ülnél, hallgatnál, közbevágnál, kérdeznél.
Mintha csak régen beszéltünk volna, és most bepótolnánk.

Aztán hirtelen belém hasít.

Nincs kinek elmesélnem.

Nem fogsz visszakérdezni.
Nem fogod látni Nimit.
Nem hallom, mit szólsz ahhoz, hogy ötven lettem.
Nem tudod meg, hogy újra járok.
Nem lesz több „majd elmesélem Apunak”.

Mert Te tényleg elmentél.

Ma egy éve.

Egy kibaszott egész éve, Apu. 🖤

És ezt még mindig nem tudom felfogni.

Hogy a világ közben ment tovább.
Hogy Nimi megérkezett, én ötven lettem, elestem, felálltam, nevettünk, sírtunk, éltünk…

…és Te ebből már semmit nem láttál.

Néha még mindig olyan, mintha csak valahol máshol lennél. Mintha egyszer majd találkoznánk, és akkor tényleg elmesélhetném ezt az egészet.

Aztán eszembe jut, hogy nem.

És ugyanúgy fáj.

Hiányzol, Apu. Kibaszottul hiányzol. 🖤

És bármit odaadnék azért, hogy ezt az elmúlt egy évet ne ide kelljen leírnom Neked.

Hanem csak leülhessek melléd, és azt mondhassam:

Na, Apu… el sem hiszed, mennyi minden történt. ❤️