Tükör és szirmok

Vannak napok, amik nem kérnek engedélyt.
Csak jönnek, és hoznak magukkal mindent.

Lassan két éve ment el Palibácsi.

Nem tudom pontosan, hogyan ismertem meg. Józsin keresztül került az életünkbe, de ez már nem is számít. Sokkal fontosabb az, hogy milyen ember volt.

A mai világban ritka az ilyen.
Tiszta. Egyenes. Ami a szívén, az a száján – de soha nem bántóan. Nem volt benne rosszindulat, és nem hagyta el csúnya szó a száját.

Segített, ahol tudott, még akkor is, amikor már a lába fájt.
Csípőprotézis-műtétre várt, végül 2023 őszén megműtötték. Mintha kicserélték volna. Újra lett benne lendület, tervekkel volt tele. Olyan ember volt, aki nem ült le várni, hogy mi lesz – csinálta.

Aztán egy hétvégén, 2024 áprilisában kórházba került nehézlégzéssel.

Mi meg közben már terveztünk.
Azt mondta, ha hazajön, megmutatja a gyümölcsfák metszését. Mi meg ott álltunk, friss „gyümölcstermesztők”, és vártuk, hogy tanítson. Mert ő mindenhez értett. Traktoros volt, hentes volt, de közben kertész is. Az a fajta ember, aki nem beszélt sokat arról, mit tud – csak csinálta.
Nem egyszer, nem kétszer volt nálunk disznóvágáson segíteni.

Ahogy erősödött a kapcsolat, egyre többször jött csak úgy. Leült, beszélgettünk. Nem kellett hozzá alkalom.

És amikor végleg elment…
nem is az volt a legnehezebb, hogy nincs többé.
Hanem az, hogy
mi lesz ezekkel a délutánokkal.
Mi tölti ki a helyét.

Otthon volt egy kis helye a garázs mellett, amit ő csak bűnbarlangnak hívott.
Oda szokott beülni pihenni, és alkalmanként egy-két sörrel vagy pár pohár borral elmélázni.
Ha egyszer tető kerül a teraszunkra, az lesz a mi bűnbarlangunk.
Lesz benne egy Palibácsi-sarok, és ott lesz apukám kissámliája is.
A nagypapám brutál nehéz vas hamutartóját is oda költöztetem majd.
Nem nagy dolgok ezek.
De pont ettől lesznek fontosak.

Mert vannak emberek, akik nem tűnnek el, csak helyet változtatnak.
A szívemben pedig biztos, hogy örök helyük marad.