A faluban megszokott hangok rendje egyszerű: hajnalban a kakas, délben a harang, este a tücskök.
És persze van a negyedik: a fűnyíró.
Csak hát az sosem akkor szól, amikor valaki aludni szeretne. Mert a fű makacs: nő, zöldül, gazosodik. Nem kér engedélyt, nem kér haladékot – és főleg nem mondja azt, hogy “bocs, hajnali kettőkor buli volt, most hadd pihenjek még”.
A fűnyírás a falu saját szimfóniája. Van benne basszus (a traktor), szóló (a damilos kasza), és olykor kórus is (a szomszéd anyuka, aki kijön, hogy “nem lehetne halkabban?”).
De a legszebb dallam mindig ugyanaz: amikor a végén minden rendezett, zöld és tiszta. Akkor csendül fel az igazi hang: a megkönnyebbült sóhaj.
(Zárójelben jegyezzük meg: hát ez bizony a főbérlő – aki az albérlő helyett csinálta a fűnyírást – esete volt. 😅)
Tükör és szirmok 
Hozzászólás