Tükör és szirmok

Régen Józsi volt és a fiúk. Engem nem jegyeztek a mi kis történelemkönyvünkbe.

Mióta újra egy párként működünk, minden elvégzett munka többes szám elsőben hangzik el. Nem ‘megcsináltam’, hanem ‘megcsináltuk’. Nem ‘levágtam a disznót’, hanem ‘levágtuk’. És valahol ebbe illik bele Józsi kedvenc mondása is: Minek szabi, ha van egy Edina?

Aztán jött egy srác, pont töltöttünk.
– Csak ketten? – kérdezte.
– Persze, mi így dolgozunk. Ketten. Csak vágni jön segíteni Imi. Minden mást ketten. – mondta Józsi.

– Hogy bírjátok?
– Füldugóval – feleltem, mire rám néztek értetlenül. Szemlesütve, mosolyogva, halkan hozzátettem: – Józsi idegbeteg tud lenni munka közben.

Ők nem is nagyon értették, viccnek szántam-e, pedig a helyzet komoly is tud lenni. Egy dologra viszont nem figyeltem: a slag épp Józsi kezében volt. Egy pillanat alatt megnyitotta a vizet… és én nyakig áztam.

Rengeteg félmondatunk van, vagy csak egy-egy szó, esetleg pillantás, amiből pontosan tudjuk, mit akar a másik. Pedig még csak alig fél éve csináljuk itthon a szalámikat. És mégis, olyan, mintha évek óta így dolgoznánk együtt.

Összerakja a darálót, rám néz – már tudom, kezdhetek darálni. Ő közben feltöri a jeget. Viszi a kutterbe, mire hátranéz, már adom a kezébe a fűszereket. Amíg ő pépesít, én áztatom a belet. Mire kész az állag, és csak annyit szól: “töltő”, már ott állok mellette, hogy segítsem, betöltse a masszát.

Én a munkám egészét jelenleg home office-ból tudom csinálni. Az osztásokat leszámítva rugalmas az időbeosztásom. Így mindig kéznél vagyok – a szalámiban is, a háznál is.

És talán innen érthető igazán Józsi mondata is, amit újra és újra elővesz:

“Minek szabi, ha van egy Edina?”

Elsőre csak egy vicces félmondatnak hangzik, amit odavet, ha szóba kerül a munkahelyi szabadság. De valójában sokkal több. Benne van az, hogy rám számít. Hogy tudja: a hétköznapokban, a háznál, a munkában, mindenben ott vagyok mellette. Nem kell külön szabadságot kivennie, hogy megoldja a dolgokat – mert ketten együtt, ahogy a szalámit is, úgy az életet is gördülékenyen összerakjuk.

Nézzük példának csak a péntekünket. Ez a leghúzósabb nap. Másnál a hétvége már a pihenésről szól, nálunk viszont csak ekkor kezdődik az élet.

Edina megy a disznóért. Utánfutóval. Egy sertéstelepre. Miért is menne a férfi, ha neki ehhez szabadságot kellene kivennie? Edina megoldja.

Volt már rá példa, hogy a drága sertés hajtása közben szerveztem le egy fuvart Pest és Győr között az adományhoz. Mert ha kell, a trágya szagából is lehet telefonálni.

És akkor még csak a péntek elején járunk… Mert ezen a napon Edina nem csak egy ember.
Hanem:

• sofőr, aki utánfutóval indul a disznóért, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga,
• fuvarszervező, aki a Győr–Pest tengelyt telefonon menedzseli a legváratlanabb helyszínekről,
• hentessegéd, aki darál, kuttert tölt, belet áztat, és mindig pont akkor lép oda, amikor kell,
• logisztikus, aki fejben számolja, mennyi alapanyag van még, és mikor kell rohanni a boltba,
• pszichológus, aki elviseli Józsi idegbetegségeit a munka hevében,
• tűzoltó, ha a slag rossz helyre irányul,
• szakács, hiszen minden nap etetni kell a férfi gyomrot,
• és anya, aki Virág lefejezett babáit is összerakja, mintha a legtermészetesebb műtét lenne.

Ez mind egyetlen nap. És ilyenkor, amikor este lerogyok, csak annyit hallok Józsitól: “Minek szabi, ha van egy Edina?”

És ez így kerek. Mert bár sokszor tényleg a fejem a párnához sem ér még, de elalszom a fáradtságtól, tudom, hogy mindez a bizalom jele. Egy olyan hátországba vetett bizalomé, ami nem minden házban adatik meg.