Tükör és szirmok

(avagy: amikor a tészta eldönti, hogy ma bizony ő viszi a prímet)

Vannak azok a napok, amikor az ember csak annyit mond:
„Gyorsan összedobok valamit.”
Na, én is így kezdtem neki a mai sütés-főzésnek.
Aztán három órával később azon gondolkodtam, vajon hogy lehet egy kiflis receptből fél konyhai boszorkányságot csinálni.

Pedig teljesen ártatlanul indult minden: csináltam egy kis hagymás csirkemájat, ami amúgy huszonéve nem járt a konyhámban. Meglepően jó lett, lendületben éreztem magam.
Jöhet a töltött kifli — gondoltam.
Mi baj lehet?

Ott kezdődött, hogy a recept szépen, egyszerűen írja:
1 kg liszt, 1 nagy pohár tejföl, vaj, tojás, élesztő.
Semmi extra, nem kell hozzá szakácsdiploma.

Csak hát… tejföl épp nem volt.
Délibábföl viszont igen.
És én, mint a jó háziasszony, gondoltam: „jó lesz az is”.
Hát. Jó lett. Csak épp másképp.

A „1 nagy pohár tejföl helyett” sikerült annyit beletennem, hogy mennyiségre legalább dupla adag, állagra pedig inkább háromszoros hígság lett.
De akkor még nem sejtettem semmit.

Megnyomtam a robotgép gombját.
Ami ezután történt, arra nincs szebb szó:
kifli ízű krémleves keletkezett.
Egy massza, ami úgy folyt, mintha direkt ellenem dolgozna.

Elkezdtem lisztezni.
Először szépen, nőiesen.
Aztán egyre kétségbeesettebben.
A végén már csak szórtam, mint a téli hóesés.

A konyhapulton több volt a liszt, mint egy pékségben zárás után.
A robotgép nyűglődött, én nyűglődtem, a tészta pedig olyan életet mutatott, hogy egy pillanatban megijedtem:
ha ez kiszabadul a tálból, kitesz minket a házból.

Közben Csepi-t folyamatosan frissítettem:
– „Most mi legyen?”
– „Ez normális?”
– „Nem fog megtámadni a tészta?”
És ő csak nyugtatott: „Edina, ez menthető, csak adj hozzá még egy kis lisztet”.
Még kettőt.
Még hármat.
Még egy fél zsákot.

Aztán egy ponton — teljes csoda — a tészta összeállt.
Elengedte a tál falát, gombóccá gyűlt, és ott állt előttem:
a világ legmakacsabb, de leglegyőzöttebb kiflitésztája.

Három órával később.
Pont, ahogy előre megmondtam.

És tudod mit?
Ilyen még nem történt velem.
Életemben először sikerült úgy „kiflit csinálni”, hogy előtte kisebb pszichothrillert játszottunk a robotgéppel.

De hát ezért vagyok én… én.
Ezért vannak a blogbejegyzések.
Meg a sztorik.
Meg a Délibábföl.

A tanulság?

1. A Délibábföl NEM tejföl.


2. A tészta mindig akkor szól közbe, amikor a legkevesebb időd van rá.


3. A „gyorsan összedobom” mondatot tilos kimondani.


4. A konyhai káosz néha sokkal finomabb végeredményt ad, mint a precíz receptek.



És végül, a nap bölcsessége, amit komolyan ki fogok írni a konyhafalamra:

„Mindig legyen otthon minimum 2 kg liszted, ha Délibábföl van a hűtőben.”

/

Ennyi.
És igen… a kifli végül finom lett.