Tükör és szirmok

Siettem. Mint mindig, ha jót akarok. Mert ez most nem rólam szólt. Ez az én napom volt, mégis valahogy sokkal inkább róluk. Anyuról. Apuról.

Nem írtam listát, nem tartottam beszédet. Csak egy szál rózsát vettem. Egyetlen szálat – olyat, amit úgy képzeltem, anyu el tud fogadni. Mert anyu nem a harsány dolgokat szereti. A csendes figyelmesség híve. Tudja, hogy az élet nem mindig nagy gesztusokból áll. A rózsa mégis sokat mondott. Elmondta, amit én talán sosem tudtam így: “Köszönöm, hogy vagy.”

Apunak csokit vittem. Olyat, amit még talán megeszik. Apránként, lassan, mint ahogy most már minden történik vele. Fáj, hogy így van, de örülök, hogy még itt van. Mert van, és ez a legfontosabb. Nem a hangosság. Nem a mozdulat. Hanem az, hogy még meg tudom köszönni neki.

Annyira akartam, hogy minden tökéletes legyen, hogy belefeledkeztem. A virágbolt után jutott eszembe: a gázt nem zártam el a töltött paprika alatt. Így a meglepetés napja átváltott egy kétségbeesett futóversenybe Koroncó felé – a le nem kapott, de annál hosszabban főzött ebéd miatt. A gombócok végül megmaradtak. Én kevésbé. De épp ettől lett igazi.

Apu és anyu eleinte nem is tudták, hova tegyék ezt az egészet. Talán elsőre fel sem fogták, mi történik – csak álltak a rózsa meg a csokoládé felett, mintha valaki fordítva nyitotta volna ki a napot. Mert nem az történt, amit vártak. Nem a gyerekek jöttek köszönteni az anyát vagy az apát. Hanem a gyerek állt ott, rózsával a kezében, a születésnapján, hogy azt mondja: “Köszönöm.”

És ahogy néztem őket – apu fáradt mosolyát, anyu hirtelen könnyes tekintetét –, rájöttem: néha a legszebb ajándék nem egy csomagban van. Hanem egy mondatban, egy ölelésben, vagy egy szál virágban. És néha akkor adunk a legtöbbet, amikor nem várják.

Ha van, aki ennyit adott neked az életből, mondd el neki, amíg lehet. Néha egy szál virág is elég. Néha pont az.

Hol is lennék én nélkülük? Anyu adott nekem életet, így lehetek itt. Apuval együtt neveltek, s lettem azzá, ami csak én lehetek nekik.

Ez a nap – mégiscsak az én napom. Mert a szeretetnek van egy visszhangja. Amit adsz, visszatalál hozzád. Néha meleg kézfogásként. Néha egy tányér meleg töltött paprikaként. Vagy egy túl hosszúra főzött gombócként.