Tükör és szirmok

Sokszor mondják rám: erős vagy. Pedig én pontosan tudom, hogy nem az vagyok, aki soha nem törik meg, hanem az, aki újra és újra összerakja magát. És talán ez az igazi erő.

Mert erő kell ahhoz, hogy reggel felkeljek akkor is, amikor előző este könnyek között aludtam el. Erő kell ahhoz, hogy tovább vigyem a háztartást, hogy főzzek, mossak, intézzek, szervezzek, miközben belül sokszor szakadék tátong. És erő kell ahhoz is, hogy újra és újra kiálljak azokért a dolgokért, amik nekem fontosak – akkor is, ha ezért mások szemében “konfliktuskeresőnek” tűnök.

Erősnek lenni nem azt jelenti, hogy mindig mosolygok. Hanem azt, hogy amikor összeroskadnék, eszembe jut: Virág számít rám. Apu emléke bennem él tovább, és azt akarom, hogy büszke legyen rám. Józsi mellettem áll, még ha néha a maga keményebb módján is. Az egyesületben pedig sok család csak akkor kap segítséget, ha én ott vagyok és megszervezem. Ők mind kapaszkodók, és miattuk nem maradhatok a padlón.

Néha elfáradok. Néha kimondom, hogy elegem van. Néha azt kívánom, bárcsak valaki más vinné a terhet, legalább egy napig. De aztán mindig rájövök: nem véletlenül kaptam ezt az utat. Nem véletlen, hogy nekem kell felállni, újra és újra. Mert bennem van az az erő, amit talán másban nem találnának meg.

És bármennyire is fáj, bármennyire is nehéz, minden nap bebizonyítom magamnak: újra és újra fel tudok állni. Ezért vagyok erős – nem azért, mert sosem esem el, hanem mert sosem maradok lent.

“Nem cserélnék – mert tudom, hogy az én utam az én erőm.”