Tükör és szirmok

és mégsem változott semmi 

(Egy anya szavai a rendszer megalázó újrarajzolásáról)

Nem az anyagiak fájnak.
Nem a pelenkák ára, nem a fogyatékossági támogatás számsora.
Az utolsó szelet kenyeret is lányom elé tenném. Minden nap. Minden élethelyzetben.

Ami fáj, az az, amikor a rendszer elveszi tőled a nevedet.

2021. március 1-jén hivatalosan is “gyámmá” minősítettek.
Addig anyuka voltam. Onnantól “törvényes képviselő”.
Cselekvőképtelen gyermekem hivatalos “gondnoka”.

Nem az, aki mellette virrasztott.
Nem az, aki a karjában tartotta, aki minden rezdüléséből olvasni tanult.
Hanem egy szereplő egy ügyiratban.

És ettől a pillanattól kezdve minden évben újra bizonyítanom kell:

– hogy alkalmas vagyok,
– hogy a saját lakásom megfelelő,
– hogy elszámoltam mindennel, amit helyette kellett intéznem.

Úgy, hogy közben nem helyette élek – hanem vele együtt.
Nem döntéseket hozok – hanem jelen vagyok.
Nem helyettesítem – hanem szeretem.

És tudjátok, mi a legszomorúbb?
Hogy a rendszernek papír kell a gondoskodásról –
miközben semmilyen pecsét nem képes mérni a szeretetet.

Hol van nekünk a négy fal?

Sokan takaróznak azzal: “ez a négy fal közé tartozik”.
Mintha lenne egy határvonal, amit csak a család léphet át.

De én kérdezem: hol van nekünk a négy falunk?
Hol van az a határ, amit tiszteletben tartanak?

Ha Virág nem lenne cselekvőképtelen,
vajon bárki beléphetne a lakásomba, hogy megvizsgálja, elég jó anyja vagyok-e?

Miért kell bemutatnom az otthonom minden szegletét – még a fürdőszoba trónszékét is –,
amikor Virág pelenkás? Semmi köze nincs ahhoz a helyiséghez.
És mégis: nekem meg kell mutatnom.

Mert valaki úgy döntött: ha a gyermekem nem tud beszélni,
akkor bárki szava erősebb lehet az enyémnél.

És mégis…

Én ott vagyok.
Virág mellett.
Aki nem szavaz, nem perel, nem ír alá.
De mosolyog. És bólint. És kapaszkodik.

És ezekből tudom:
jó vagyok úgy, ahogy vagyok.

Még ha évente újra is kell írnom.
Még ha már nem “anya” vagyok a papírok szerint.
A valóságban ő akkor is a lányom. Én pedig az anyja.

🕊️
Ezt nem kell megérteni annak, aki sosem élt benne.
De ha te most ezt olvasod, és érzed a sorok alatt a súlyt –
akkor talán te is valaki gyámja vagy.
Vagy anyja. Vagy testvére. Vagy csendes hőse.

És ha igen:
tudd, hogy nem vagy egyedül.
A szeretet nem szorul bírósági engedélyre.
És te is jó vagy úgy, ahogy vagy.